Projekt menedzsment
„A világ tele van készséges emberekkel.
Az egyik fele kész dolgozni, a másik fele kész hagyni őket dolgozni.”
(Robert Frost)
Az egyik fele kész dolgozni, a másik fele kész hagyni őket dolgozni.”
(Robert Frost)
Potenciális partnereink már szinte kizárólag pályázatok útján juthatnak a fejlesztési elképzeléseik pénzügyi forrásaihoz. Ehhez sikeres pályázatokra van szükség, aminek alapja a szakmailag megalapozott projektkialakítás, a létrehozandó projekteredmény (a projektcél) egyértelmű megfogalmazása. A nyertes pályázat pedig akkor zárul sikerrel, ha az alapul szolgáló projekt teljesítése is sikeres.
Különösen így van ez az EU által (is) finanszírozott programok esetében. Ma már szinte minden nyertes pályázat megvalósításához az EU kötelezően, a támogatási szerződésben foglaltan előírja projekt-menedzser alkalmazását a projekt teljes idejére.
Gyakran tapasztalhatjuk, hogy a támogatott pályázati projektek igen nagy hányada nem, vagy csak részlegesen teljesül. Ennek egyik meghatározó oka a pályázók projektvezetésben való szakmai felkészültségének és erőforrásainak a hiánya. Ez különösen elgondolkodtató, mivel a pályázó szervezetek hosszú távú sikeres működése és megítélése a sikeresen megvalósított projektjeiken is múlik. Néhány példa ez utóbbi érzékeltetésére:
- Az elérendő projektcél (a létrehozandó projekteredmény) tartalmi-terjedelmi behatárolásának hiányosságai nem teszik lehetővé megalapozott idő- és költségtervek elkészítését. A következmény a tervezett időtartam és költségkeret túllépése.
- A nem megfelelő projektszervezet alkalmazása megnöveli a döntéshozatalhoz szükséges időtartamot, aminek ismét csak a tervezett idő- és költségkeret túllépése a következménye.
- A projektben érintett érdekcsoportok figyelmen kívül hagyása megakadályozhatja a létrehozott projekteredmény használatba vételét.
- A projektben érintett érdekcsoportok közötti érdekkülönbözőségek a projektet ellehetetlenítő belső feszültséggé alakulnak.
- A projekt kommunikációja nem megfelelő, nem éri el a célcsoportokat, nem teljesíti funkcióját.
- A projekt adminisztráció nem kielégítő, a jelentések és elszámolások hiányosak, emiatt a támogatási összegek lehívása elhúzódik, vagy ellehetetlenül.
Az életből vett példák sorát még folytathatnánk. A felsoroltak is felhívják a figyelmet a szakszerű projektvezetés szükségességére.
Gyakran tapasztaljuk, hogy a felsorolt akadályozó tényezők miatt elúszó, vagy megakadó projektekben kérik segítségünket. Mivel mi olyan projektek menedzselését vállaljuk, mely mellett szakmailag is elkötelezzük magunkat, ez részünkről nyílt és őszinte véleményalkotást, párbeszédet feltételez minden felkérésre kerülő projektről. Szakmai tapasztalatunk és az együttműködésben, megvalósításban érdekelt kapcsolataink tucatnyi „halálra ítéltnek tűnő” projektet mentett már meg.